Titán: „Szülje már meg azt az autót, és legyen vége!”

Mivel Arany-pálmát nyert Cannes-ban, kötelezőnek éreztem, hogy megnézzem a Titán című francia botrányfilmet, amelyről tényleg nem túlzás azt állítani, hogy provokál, bizarr és beteg. Kimenni a moziból a film közben talán túlzás, de azért kár lenne tagadni: nagyon alaposan kell keresni az értéket a műben, ha meg akarjuk találni. De van benne.

(Spoiler következik!)

Alexia (Agathe Rousselle) gyerekkorában autóbalesetet szenved, így a koponyájába egy titánlemez kerül, s fején innentől jellegzetes sebhelyet visel. Innen jön a cím, a Titán. Évekkel később autókon vonagló táncosnőként találkozunk vele újra, s látjuk, ahogy egy autóval szexel, és teherbe is esik (ezután a testéből időnként motorolaj távozik vér helyett…). Ekkor a „másik életében” Alexia már pszichopata sorozatgyilkos is. Időnként a hajtűjével gyilkolja azokat, akik az útjába kerülnek.

Amikor már szorul a hurok, amikor Alexia már megölte a szüleit is, egy régen eltűnt fiúnak adja ki magát. Vincent (Vincent Lindon) tűzoltóparancsnok elhiszi, hogy rég elveszett fia tér vissza hozzá. Persze érezzük, hogy Vincent tudja, megvezetik, de éppen arra van szüksége, hogy becsapják, hogy elhihesse, a saját gyerekét szereti. Pedig nem könnyű a bemesélés: Alexia egyre kevésbé tudja fizikailag elfedni a terhességét. A film végén aztán Vincent segítségével megszületik a gyerek, Alexia meghal a szülésben, így a thriller-vonal lezárására nem igazán lesz szükség. A parancsnok pedig kettesben marad az unokával, akit minden bizonnyal sajátjaként fog szeretni…

Szóval thriller és testhorror (ez Julia Ducournau rendező specialitása, ha jól értem). Beteg ötletek, bizarr képek… miközben néztem, többször arra gondoltam, szó szerint, hogy „szülje már meg azt az autót, és legyen vége!” (nem autó lett, hanem embergyerek, ebben a várakozásomban tévedtem, de azért a rend kedvéért lett a babában is egy kis titán).

(Spoiler vége.)

Ha ez a véleményem erről a filmről, akkor mi benne a jó? Miért kaphatott Arany-pálmát? Először is a női főszereplő, az egyébként amatőr Agathe Rousselle fantasztikus, parádés munkát végzett, úgy, ahogy Vincent Lindon is. A színészi munkához hasonlóan nagyszerű a képi világ. A gyenge pont a történet, a forgatókönyv, az tényleg nem olyan erős, merthogy horror ide, horror oda, nehéz kibogozni, hogy miről is akar beszélni ez a film. A technológiához való beteg viszonyunkról van szó? Vagy az idősödésről (Vincent keményen kokszol az edzései mellett)? Vagy a nemi szerepek kérdése a téma, hiszen Alexia férfinak tetteti magát? Egyáltalán nem egyértelmű, és ha a szeretetről akart beszélni, na, akkor beteg csak igazán ez az alkotás.

Úgy tudni, a filmet a cannes-i zsűri imádta, a közönség megosztott volt. Én azok közé tartozom, akik tudnak enélkül a film nélkül élni, és a neki kiosztott nagydíjat is alapvetően túlzásnak érzem. A színészi és operatőri munkát viszont nagyon is díjazom. Ha valamiért, akkor utóbbiak miatt érdemes volt megnézni, motorolaj ide, motorolaj oda.

(A kiemelt kép forrása: Youtube)