Ismét örömteli pillanatokban lehet részük a francia kultúra szerelmeseinek, a Szépművészeti Múzeum ugyanis Csontváry Kosztka Tivadar után Pierre-Auguste Renoir életművének szentel nagyszabású kiállítást, megidézve az életmű teljességét.
A festő és modelljei. E nagyszabású kiállításon olyan remekműveket láthatunk közelebbről, mint a Fiatal lányok a zongoránál, vagy A fürdőzők. A portréfestészet, az impresszionista, a családi, mindennapi örömöket bemutató korszak és a női aktok világa elevenedik meg kronologikus sorrendben a szemünk előtt, sőt, kis ízelítőt kapunk Renoir szobrászatából is. Közben azon gondolkodunk, hogy a mester mintha fordítva működött volna, mint a legtöbb hozzá hasonló korszakos zseni. Azt szoktuk meg, hogy a nagy tehetségek először párbeszédet folytatnak a klasszikusokkal, majd kialakítják a maguk össze nem téveszthető, egyedi stílusát – de Renoir talán kicsit különc volt e téren. Előbb lett az impresszionizmus nagy alakja, s csak ezután tért vissza a klasszikusokkal folytatott lenyűgöző és örömteli párbeszédhez.
A budapesti kiállítás egyik fő attrakciója is inkább a klasszikusabb, a késői korszakhoz kötődik – ez a kiállítás módján is érződik. Kiemelt helyen látható ugyanis a Szépművészeti Múzeum által 2019-ben megvásárolt Fekvő női akt (Gabrielle). Azonban nem egyedül láthatjuk ezt a jelentős beszerzést, hanem három verziót is vizsgálhatunk egymás mellett, azaz még két kapcsolódó képet is sikerült elhozni a Musée de l’Orangerie és a Musée d’Orsay gyűjteményéből.
A kiállítás ízlésesen berendezett, nem túlzsúfolt. Befogadható, felfogható annak is, aki nem a festészet szakértője (én sem vagyok az – a képzőművészet, a festészet számomra talán éppen a legnehezebben befogadható művészi nyelv). Viszont így is pontosan tudtam követni, hogy mit látok, mi miért fontos, minek hol a helye az életműben. És ahogy ennek lennie kell, a múzeum shopjában kifelé menet olcsóbb-drágább háttéranyagokhoz is hozzájuthattam, hogy tartósan felokosíthassam magam.
Az egészen biztos, hogy nemzetközi színvonalú kiállítást sikerült Budapestre hozni, ez az anyag mennyiségéből, mélységéből, feldolgozottságából pontosan érződik – még a magamfajta laikus látogatónak is.
Ha jól értem, akkor ez nem kis teljesítmény a Szépművészeti Múzeumtól, amely a műkincsek nemzetközi kiállítási csereberéjében értelemszerűen kisebb háttérrel és raktárkészlettel indul, mint a nagy vezető nemzetközi múzeumok. Hogy miként lehet mégis ilyen kaliberű műtárgyakat ilye4n mennyiségben Budapestre hozni, arról Baán László főigazgató beszélt az alábbi interjúban. És nemcsak a Renoir-kiállítás, hanem a Szépművészeti Múzeum egyéb törekvései, a műkincs-piac is szóba került, érdemes meghallgatni:
A kiállításról bővebben itt olvashatsz, illetve jegyet is itt tudsz venni.
(Kiemelt kép: saját felvétel)
