Adott egy középkorú férfi, Pierre, aki „menős típus”. Ismert író – séta közben ír. Súlyos, életveszélyes sérüléséből felépülve megfogadja, gyalog szeli át Franciaországot, méghozzá a legelvarázsoltabb kis ösvényeken. Járatlan utakon. 1300 kilométer a táv a Mercantour Nemzeti Parktól Normandiáig (kb. 10%-kal több, mint az Országos Kéktúra). Végigkísérjük nehéz, izgalmas, de szépséges útján, megismerkedünk az életével, a fogadalmához vezető eseményekkel. A film Sylvain Tesson író több százezer példányban eladott, azonos című önéletrajzi munkája alapján készült.
A film alapjául szolgáló könyv szerzőjéről, az utazó író Sylvain Tessonról azt olvasom, hogy Houellebecq-hez hasonlóan konzervatívnak szokták tekinteni (lásd itt, itt és itt az erről szóló vitát). Mivel a könyvei még nem jutottak a kezembe, másodlagos forrásból tájékozódtam. A helyzet az, hogy ebben és ebben az interjúban valóban konzervatívnak tűnik, ha nem is direkt politikai értelemben, hanem például a természethez, a kultúrához, a nyelvhez való viszonyában. Nyilván az sem véletlen, hogy a jobboldali Figaro kérdezte.
Ám a Járatlan utakon című filmben egy életmódjában és szemléletében mégis nagyon individualista férfi képe rajzolódik ki. Ő Pierre. Aki nem tud megtelepedni. Aki simán ott hagy nőket a menés kedvéért. Aki úgy és ott ír, ahol ő akar. Aki annyira nem szabálykövető és konvencionális, hogy egy olyan helyről leesve töri össze magát, ráadásul tök részegen, ahol történetesen semmi keresnivalója nincs. Persze a lírai én sosem azonos a szerzővel. De mégis. A benyomás az benyomás. A film egyik szép kulcsjelenetében Pierre testvére éppen azt magyarázza a főszereplőnek, hogy ő és az édesanyjuk mily csodálattal tekintett a szabadságvágyára és szabadságszeretetére. A film innen nézve tehát a szabadságról, ha tetszik, erről a liberális kulcskategóriáról szól, melyet hősünk a természetben talál meg. Ám közben érezhetően nosztalgikus, s mélyen sajnálja a francia vidék látványos pusztulását.
A film magyar ajánlója is azt sugallja, hogy az értelmezésem nem áll távol az alkotói szándéktól (kiemelések tőlem):
„A sikeres író, Pierre egész életében extrém élmények és különleges utazások során kereste önmagát. Mindig is a saját útját járta és a saját feltételei szerint alakította sorsát – azzal, akit ő választott, és úgy, ahogyan neki épp megfelelt. Amikor úgy érezte, valaki vagy valami veszélyezteti a szabadságát, egyszerűen továbblépett. Egy végzetes este azonban mindent megváltoztat az életében. Ittasan felmászik egy épület tetejére, több emelet magasról lezuhan, és a baleset miatt mély kómába esik. Amikor magához tér, alig tud lábra állni. Bár a környezetében lévők óva intik, a tanácsaik ellenére úgy dönt, hogy nagy utazásra indul: Provence-tól egészen a Mont-Saint-Michel-szigetig gyalogol. Elfeledett ösvényeken vezet az útja Franciaország legbarátságtalanabb és legszebb vidékein át… A valós eseményeken alapuló történet a természettel való kapcsolódásról, önmagunk megtalálásáról, az akaraterőről, a gyógyulásról és az újrakezdésről szól.„
Forrás: Járatlan utakon
A fentiekből összességében következik, hogy nem véletlenül lehet ennyire népszerű író Tesson (2019-ben a legolvasottabb frankofón szerző volt, úgyhogy természetesen rákerült az olvasmánylistára…). Az általa bemutatott utazások – írásban, filmen – minden bizonnyal egyszerre szolgálják ki a bátor-vakmerő-elvágyakozó, illetve a megőrző-természetközeli közönség igényeit. A nagy fizikai erőnlétet és akaraterőt igénylő utazásai akárkit lenyűgözhetnek. Ha nem is mindenki esik le erkélyekről, de hibákat mindenki követ el – s mindenki szeretne újrakezdeni. Vagyis sokan megtalálhatják Tessonnál mindazt, amivel azonosulni tudnak. Vélhetően a film is ezért sikeres.
És ha már itt tartunk, akkor íme belőle egy kis ízelítő:
Amit láttam, az emberileg egyszerre szomorú és felszabadító. A kilencvennégy perces szórakozás pikk-pakk elszáll. Máris vége? A képi világ valami csodálatos, a magamfajta természetjárónak különösen. Erdők, mezők, hegyek, víz, élet… Amikor a film – no meg az 1300 kilométeres vándorlás – végén feltűnik a normandiai jutalom, a Mont Saint-Michel látványa, könnyezni lett volna kedvem. Szinte átjárt a szépsége. A mozivásznon szinte parádézott a természet – ha a történet, esetleg az Oscar-díjas Jean Dujardin remek játéka nem lett volna elég, akkor a lenyűgöző képi világ önmagában is a székhez szögezett.
Remek helyre került a mozijegy ára. Minden forint megérte.
Járatlan utakon, 2023. 94 perc. Rendezte: Denis Imbert.
(Képek és kiemelt kép: pixabay.com)
[…] és újra letettem. Pedig csak 170 oldal, és nagyon, nagyon tetszett a belőle készült film (itt írtam róla). És hát a téma sem áll tőlem távol: túra, séta, természet… És valahogy mégsem […]