A kultúrsokk a pszichológiában egy olyan problémát takar, amelyet „a társas interakcióban megszokott jelek és jelzések elvesztése okoz”. De ismeri ezt a kifejezést a köznyelv is: kultúrsokk minden, ami eltérő, ami más, ami meglep, vagy ami esetleg ténylegesen sokkol. Mutatom, hogy mik azok a jelenségek, amelyek nálam az elmúlt 20 évben ilyen francia kultúrsokknak számítottak!
5. helyezett kultúrsokk: a házmester
Nálunk kiment a divatból: ma közös képviselő van a legtöbb társasházban, házmester meg nincs (kivéve az étlapokat, ahol persze derekasan tartja magát a házmesterség). A franciáknál (elsősorban Párizsban) viszont azt tapasztalom, hogy sok házban ma is létezik a gardien, nyitvatartási idővel, mindennel. Intézkedik, felügyel, átveszi a csomagot, ha jóban vagy vele, macskát etet. Van.
4. helyezett: politizálás mindenhol és mindenkor
A franciák érdeklődnek a közügyek iránt, és tapasztalatom szerint ezt magas színvonalon teszik. Politizálni mindig és mindenhol lehet, de azt csak Franciaországban tudom elképzelni, hogy a vasárnapi ebéd Marx munkakérték-értelmezéséről szóljon (ez egyetemi éveim egyik sokkoló élménye, merthogy nem voltam felkészülve a témára… vagy inkább: -ból). Előfordult, hogy egy vadidegennel a vonaton arról beszélgettünk, hogy milyen könyvet olvasott nemrég – a francia politikáról. Az ajánlását köszönettel vettem, neki is láttam, bár az ajánló nevét soha nem tudtam meg, azon túl, hogy Madame. Külföldiként amúgy az ember mindig kényelmes helyzetben van, hogy közéleti beszélgetést kezdeményezhessen egy franciával: az eltérő tapasztalatok mindig izgalmas utazást ígérnek a résztvevőknek.
3. helyezett: az étkezés kultúrája
Az étkezés az egyik kedvencem: ez az a „kultúrsokk”, amelyet érdemes mindannyiunknak megszokni, sőt, eltanulni. Egy hagyományos francia étkezés lassú, az élvezeteket kimaxoló, kisebb adagokkal operáló, szóval semmiképpen nem zabálós társasági esemény, amelynek a végén lelkileg és poci-ügyileg is elégedetten, jól lakottan mész haza, és garantáltan nem lesz szükséged Dipankrinra. És ami a legjobb az egészben, az tényleg az, hogy a francia étkezési kultúra tanulható.
2. helyezett: a WC-k
A francia WC-kről annyit, hogy a kis tubusos kézfertőtlenítőt, meg a csomagolt zsepit nem Budapesten fedeztem fel, hanem Párizsban, mondhatni ott alakult ki a máig tartó kölcsönös ragaszkodásunk… Igaz, az elmúlt években nagy volt ezen a téren a javulás, amiért természetesen jár a dicséret francia barátainknak. De azért akadnak még érdekes helyzetek: nemrég betértem egy gettósodó külvárosban egy kebaboshoz, és ott majdnem ragyogott a WC. Este viszont az elegáns belvárosi kávézóban már megint hálát adtam a zsepiért meg a fertőtlenítőért…
1. helyezett: a mosolygós fapofa
A legjobban azt szeretem a franciákban, hogy fapofaként Madame-nak szólítanak, szép napot kívánnak, és még mosolyognak is hozzá. Tudom, hogy ez nem jelent semmit, de akkor is szebbé teszi a napomat. Én a magam részéről ezért örülök, hogy nálunk is terjed a „szép napozás”. Tényleg nem jelent semmit, de tényleg szebb lesz tőle a napom. Persze 15 évvel ezelőtt még elég más volt a helyzet nálunk. Emlékszem, hazajöttem egy hosszabb franciaországi tartózkodás után, elmentem az egyik nagy kereskedelmi lánc üzletébe, és francia tapasztalataimmal felvértezve, tehát mosolyogva megszólítottam az eladót: „tudna nekem segíteni kérem, hol találom a fánkot?” Úgy nézett rám, mint egy idiótára, elvégre csak az idióták mosolyognak, miközben fánkot vásárolnak…
(Kiemelt kép: pixabay.com)
