Francia étkezési kultúra: ezért több, mint evés

Amikor a francia étkezési kultúráról beszélünk, mindig „a franciaság”, a francia életérzés lényegét kapargatjuk. Franciául étkezni többet jelent, mint magát az evést. Íme, hogy még mit!

Világörökség

Valami jellegzetesen, nagyon emberit, univerzálisat: az UNESCO 2010-ben az „emberi kulturális örökség reprezentatív listájára” vette a francia (ünnepi) étkezést. Ez nemcsak a jobbnál jobb recepteknek, ételeknek és boroknak, hanem az azokat övező kulturális-társadalmi gyakorlatoknak is köszönhető. (Az indoklás olyan dolgokat említ, mint az együtt töltött idő jelentősége, a jó minőségű, lehetőleg helyi alapanyagok előnyben részesítése, az alapanyagok és ételek borokkal való szakértő párosítása, az ételek sorrendisége az apéritiftől a digestifig.)

Évszázados étkezési, vendéglátási hagyomány

A modern étterem, a ma ismert vendéglátás feltalálása a franciák nevéhez fűződik. A hagyomány úgy tartja, hogy Monsieur Boulanger volt az első étterem-tulajdonos 1765-ben, Párizsban (azonban ha nagyon megkapargatják a történészek, akkor nem ennyire egyértelmű a kép, de a legenda akkor is ez).

Asszociációk és érzetek

A konyha, az étkezés nemcsak a francia nemzeti kultúra része, hanem egyben civilizációs exporttermék is. Valahogy mindannyian tudjuk, hogy egy francia pékség, kávézó, étterem valami különlegesen franciás élményt jelent (legalábbis ezt várjuk tőle). Ilyenkor általában jönnek a kulturális, turisztikai, művészeti és egyéb asszociációk is… mellesleg a francia gasztronómia annyira exporttermék, hogy világszerte megdobja egy-egy vendéglátóegység látogatottságát és árszínvonalát, ha francia barátaink megtisztelik azzal, hogy Michelin-csillagot kap.

Puha hatalom

A civilizációs exporttermékek jellemzője, hogy kulturális vonzerőt jelentenek, az pedig a puha hatalom része. Ahogy az Egyesült Államoknak a kóla, a hamburger és Hollywood, a franciáknak a bagett, a bor, az étkezés szerez világszerte rajongókat, az ország iránt viszonylagos jó szándékkal viseltető embereket („A képességet, hogy rávegyünk másokat hogy akarják azt, amit mi akarunk, erőszak vagy pénz nélkül – ezt nevezem puha hatalomnak (…) Nem arról van szó, kinek a hadserege győz, hanem arról, kinek az eszméi győznek.” – Joseph Nye).

Milyen a jó élet?

Az étkezési kultúra első ránézésre egy viszonylag „ártatlan” kulturális exporttermék. Mégis, sokat elmond arról a nagyon is politikai üzenetről, hogy a franciák szerint milyen a jó élet. (Étkezés szempontjából olyan, 1. amelyben van idő arra, hogy az ember rendesen étkezzen, s ebben a munkája, a kötelessége sem lehet akadály – bár a pandémia miatt átmenetileg a franciák is engednek az íróasztal mellett evés tilalmából; 2. amelyben az ember megfelelő időt tölt a szeretteivel, a családjával az asztal mellett, nemcsak futva bekap valamit; s 3. amelyben megfelelő alapanyagokkal, s nem szeméttel tömi a bendőjét.)

A kiemelt kép forrása a pixabay.com.